Amikor e sorok íródnak, Tünde temetési szertartása zajlik éppen Csíkszeredában, a Kalász negyedi temetőben. Ugyan papírforma szerint nem volt kollégánk, mégis saját halottunknak tekintjük, hiszen majd húsz évig dolgoztunk együtt, foltoztuk a szociális háló kisebb-nagyobb réseit, hiányosságait. Maratonoztunk, egymillió csillagoztunk, karácsonyi képeslapokat rajzoltunk, de szűkesztendőben még számítógépes alaplapokat is gyűjtöttünk. Nem számított lényegében a projekt színe és jellege, a lényeg mindig a cél volt, amihez a földi erőforrásokat is elő kellett valahogy teremteni.
Tünde modellértékű teremtő volt mindannyiunk számára, neki csakis hinni lehetett, őt követni kellett. A közös munka által mi is lelki békére találtunk a rohanó mindennapokban. Most is mélyen él bennünk a kép, ahogyan Tünde a cégünk recepcióján várakozik a megbeszélt tanácskozásra. Szerényen ül a kisfotelben, kezeit összekulcsolva térdein pihenteti. Egyenes háttal ül, nyakában mindig elegáns selyemsál tör elő a diszkrét kiskosztüm alól. Minden járókelőre rámosolyog és illemtudóan köszön. Számára minden ember egyformán szerethető és értékes, nem léteztek hierarchiai klisék és ezekhez tartozó bánásmódok. Egyforma szeretettel, tisztelettel és alázattal viszonyult cégvezetőhöz vagy a legelesettebb emberekhez egyaránt.
Tünde hagyatékára most nagyon vigyáznunk kell. Felbecsülhetetlen értékű. Leckét kaptunk emberségből, kitartásból, hitből, gondoskodásból, cselekvő szeretetből, mentorálásból. Tünde által mi magunk is jobbak lettünk, és a hátrahagyott űrt nagyon nehéz lesz betölteni.
Biztosak vagyunk benne ugyanakkor, hogy Tünde jó helyre került, ezúttal mint égi nagykövet mosolyog le ránk és szurkol nekünk, hogy az erős alappal rendelkező, megkezdett munkákat ügyesen továbbszövögessük egy jobb világ reményében.
Nyugodjon békében!
Az Autonet Import munkaközössége, a Duális Oktatás tanárai és diákjai.
